A pásztortarhonya sokak által kedvelt, tipikus magyar étel, több olyan alapvető hozzávalóval, amit egy inzulinrezisztens alapból nem ehet. Ilyen a főtt krumpli meg a tarhonya. A kolbász maradhat. Ez nagyjából olyan, mintha az idilli pusztai tájképből  kivennénk a pásztort meg a birkákat, és csak a puli maradna. Tehát puli=kolbász. Szerintem ezzel a pulik is kiegyeznének.

Nézzük, mi van akkor, ha csak egyetlen fő hozzávalót tartunk meg az eredeti ételből. Mutatok egy variácót, ami hozza az eredeti pásztortarhonya-élményt, ráadásul pont olyan hamar el is készül. 

Hozzávalók:

100 g bulgur

1 fej hagyma

100 g édesburgonya

100 g csípős kolbász

25 g bacon

1 paradicsom

1 paprika

só, bors, pirospaprika

1 evőkanál étolaj

A bacont egy kevés olajon megpirítjuk, majd a zsírján megpároljuk a hagymát. Hozzáadjuk a kolbászt, azzal is sütjük kicsit, majd beleteszünk egy mokkáskanálnyi pirospaprikát és a megmosott, lecsöpögtetett bulgurt. Kicsit sütjük, mintha tarhonyát pirítanánk. Felengedjük kétszeres mennyiségű vízzel, sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a felkockázott édesburgonyát, a paradicsomot és a paprikát, majd lefedve főzzük, amíg a bulgur és az édskrumpli is megpuhul. Szerencsére szinkronban vannak, nagyjából 20 perc alatt elkészül  a pásztorbulgur. Tényleg van olyan jó, mint az eredeti étel! Olvastam már olyat, ahol csicseriborsóval, máshol zellerrel helyettesítették a krumplit, sőt, állítólag kapható csicserilisztből készült tarhonya is. Magunk is elkészíthetjük otthon alternatív lisztből a saját tarhonyánkat. Ekkor a meggyúrt tésztát le kell reszelni, nagyanyám ezt lusta asszony tésztájának nevezte. Nyilván csak azért, mert nem ismerte a bulgurt, különben lehet, hogy ő is azt használta volna. 

Nagyon fellengzős a neve, jó, mondjuk elég fotogén étel is a ratatouille, pedig elkészíteni tulajdonképpen pofonegyszerű.

Sokat segít a dolog menetén, ha folyton különböző zöldségeket kapunk ajándékba, most például egy méretes cukkinit az egyik baráttól, 2 helyes padlizsánt a másiktól. Adta magát a dolog, legyen belőlük ez a francia lecsó, ami még kellett hozzá, az pont volt itthon.

Nagyjából négy adag lett belőle, ezekből a hozzávalókból:

1 fej vöröshagyma

1 nagy cukkini (kb fél kiló)

2 padlizsán

1 paprika

8 koktélparadicsom 

1 doboz (400 g) darabolt paradicsom

1 gerezd fokhagyma

olívaolaj

fűszerek (só, bors, babérlevél, provance-i fűszerkeverék, bazsalikom)

Először készítünk egy fűszeres paradicsomszószt. Ehhez kevés olajon megpároljuk a hagymát és a paprikát, hozzáadjuk a paradicsomkonzervet, ízesítjük a zúzott fokhagymával, babérlevéllel, sóval, borssal, bazsalikommal. Amíg jól összefő, nagyjából félcentisre szeleteljük a cukkinit, a padlizsánt és a paradicsomot. Utóbbiból érdemes nagyobb szeműt használni, de most csak ilyen kicsik voltak itthon. Amikor elkészült a mártás, egy tűzálló edénybe öntjük, és beleállítjuk a zöldségszeleteket. Meglocsoljuk olívaolajjal, megszórjuk sóval és a fűszerkeverékkel. 200 fokon 40-45 percig sütjük.

Érdemes sütőpapírral lefedni, hogy ne égjen meg nagyon a teteje, ezt az utolsó 10 percben levehetjük. Langyosan, egy karéj ropogós héjú kenyérrel a legfinomabb. El is képzeltem egy igazi, kovászos bagettet hozzá, de maradtam az inzulinrezisztensek mindent vivő köreténél, a basmati rizsnél. Azzal is elég jó. 

Régebben nem szerettem a rizst. Amikor már többet is rám lehetett bízni annál, hogy vidd le fiam a szemetet, rendszerint nekem jutott a bab, lencse, sárgaborsó, meg a rizs válogatása. Úgy rémlik, borzasztó minőségű volt a rizs gyerekkoromban. Volt A meg B, fényezett meg fényezetlen, és tele volt mindenféle szeméttel, szóval át kellett válogatni főzés előtt, amolyan panelhamupipőkeként Persze sose volt utána üvegcipellő meg herceg, csak rizses hús, de az hetente. Szigorúan csirkenyakból, anyám arra esküdött, ma már értem, hogy nem az íze miatt. Mindenesetre még az volt a jobbik része, a rizs meg ragacsos és fojtós. De a napközis változat se volt jobb. Egyedül a tejberizst szerettem. Ki hallott akkoriban még az arborioról vagy a basmatiról, nem beszélve a világon létező nagyjából 8 ezer többi rizsféléről?

Mostanában megint gyakran van rizs az asztalon. Az IR-diétában épp a basmati az ideális köret, mert lassan emeli meg a vércukorszintet. Amikor köretet készítek belőle, rendszerint dupla, de van, hogy tripla adagot főzök, hogy biztosan legyen maradék. Mert ilyenkor biztos, hog másnap pirított tojásos rizs lesz az ebéd! Ahhoz pedig a kicsit szárazabb maradék a legjobb. Többféle elkészítési módot láttam már, nekem az alábbi vált be. 

Hozzávalók:

25 deka hideg főtt rizs

1 nagyobb répa

5 deka mirelit borsó

3 tojás

1 kisebb vöröshagyma 

1 gerezd fokhagyma

kis darab gyömbér

2 evőkanál étolaj

2-3 evőkanál szójaszósz

só, bors, chilipehely

A répát vékony csíkokra, a hagymát szeletekre, a fokhagymát és a gyömbért apróra vágjuk, a tojásokat elhabarjuk. Egy wokban vagy mélyebb serpenyőben olajat hevítünk, pirítani kezdjük rajta a hagymát. Amikor egy kis színt kapott, hozzáadjuk a répát, a borsót,a gyömbért, a fokhagymát és a fűszereket. 2-3 percig pirítjuk, közben dobva-rázva keverjük. Hozzádjuk a rizst, újabb 2-3 percig sütjük, közben a rizsszemeket próbáljuk szétválasztani egymástól. Meglocsoljuk a szójaszósszal, elkeverjük, majd egy kis helyet csinálunk az edényben, és beleöntök a felvert tojásokat. Gyorsan megsütjük, mint egy rántottát, majd összekeverjük a rizzsel. Tálaláskor karikára vágott zöldhagymát vagy petrezselymet szórunk rá, vagy ha túl éhesek vagyunk és elfelejtük, ezek nélkül is nagyon finom. Talán mondanom sem kell, hogy már egy ideje szeretem a rizst.

Mennyi panírt ehetek? Épeszű ember ilyet nem kérdez, ha rántott húsról vagy zöldségről van szó. Közben mégis az van, hogy a panírt számolni kell, ha valaki inzulinrezisztens. De hogy?

Nálam ma rántott csillagtök volt az ebéd, rizzsel. Gondolom, a receptet nem kell leírni, magyar ember zsigerből kiránt bármit, karajtól a kovászos uborkáig. Mondjuk én nem szeretek vele pepecselni de mert a rántott zöldségeket imádom, és azok csak frissen jók, néha mégis nekiállok. Közben nyilván sajnálom magam, mert minden lisztes lesz meg morzsás meg tojásos, nem beszélve a rengeteg mosatlanról. (Most ne menjünk bele az olyan unortodox megoldásokba, amikor egyesek mindent beleöntenek egy dobozba vagy zacskóba, és abban rázzák a sütnivalójukat.)

Szóval nem lehet megúszni a pepecselést, és akkor ehhez jön még a számolás. Egy IR-esnek ugyanis tudnia kell, hogy mennyi szénhidrát van egy darab rántott patisszonban, és mennyit ehet meg belőle ebédre. A teljes kiőrlésű lisztben és morzsában rengeteg a szénhidrát, abból meg csak korlátosan lehet enni, az érintettek tudják, hogy étkezésekre lebontva pontosan mennyit. Van, amikor egyszerű szorzással meg összeadással megvan az eredmény, de a panír nem ilyen. Az egyik érintett facebook-csoportban tanulom a számolást, olyan vagyok, mint az egyszeri angoltanár, aki oroszból képezi át magát és épp csak egy leckével jár a diákok előtt. Ma számoltam először élesben panírt, de már magyarázom. 

Kiöntünk egy tálba annyi lisztet, amiről úgy gondoljuk, hogy elég lesz. Lemérjük, felírjuk a súlyát. Egy másik tálba morzsát öntünk, azt is lemérjük, felírjuk.  A patisszon súlyát is felírjuk. Bepanírozzuk a darabokat. Lemérjük a maradék lisztet, morzsát, felírjuk. Lemérjük az immár bepanírozott zöldséget, azt is felírjuk. 

Ennél a résznél főzünk egy kávét, csinálunk egy fröccsöt, esetleg rágyújtunk. Kényelmesen elhelyezkedünk, fogjuk a füzetet meg a számológépet, és nekilátunk. Kivonjuk a paníros zöldség súlyából a panírtalant, felírjuk, így tudjuk, hogy mennyi bunda van a tökön. Kiszámoljuk a felhasznált liszt és morzsa mennyiségét, hisz tudjuk, mennyivel kezdtük és mennyi maradt. Nyugi, mindjárt kész. Megnézzük a csomagoláson vagy kikeressük az interneten, hogy az adott lisztnek és prézlinek mennyi a szénhidráttartalma 100 grammra vetítve. Ebből kiszámoljuk, hogy mennyi szénhidrát van a felhasznált mennyiségekben, összeadjuk. Így megvan az összpanír szénhidrátja 100 grammra.

Mit tesz isten, a patisszon pont 100 gramm panírt vett föl, amiben 70,3 gramm szénhidrát van. Hurrá, tök egyszerű, már csak el kell osztani héttel, mert annyi darabra vágtuk. Így a végére kiderül, hogy egy darabban - minthogy nem egyformák - nagyjából 10 gramm szénhidrát van. Ami elég sok, tekintve, hogy az ebédben összesen 50 gramm szénhidrát lehet, rizzsel együtt. A képen pont ennyi van. 

Mire idáig jutunk a számolással, valószínűleg már elég éhesek vagyunk, úgyhogy gyorsan kisütjük a türelmesen várakozó tököket, és bármilyen jól is néz ki, csak kettőt ehetünk meg belőle a 10 deka rizs mellé. 

Hogy mit, miért, és hogyan számol egy inzulinrezisztens és egyáltalán, mi ez az egész, arról itt van egy elég alapos összefoglaló. 

Gyerekkorom kedvenc nyári levese volt ez, anyukám a mai napig ződpaszulynak hívja. Néha sárgából is főzte, de az is ződpaszulyleves volt.

Emlékszem, mindig a legnagyobb fazekat vette elő hozzá, ettük három napig, de nem untuk meg. Igaz, nem is olyan idők voltak, hogy válogathattunk volna. Azért füstölt hús vagy kolbász mindig került bele. Tejjel engedte föl, paprikás rántással sűrítette, ecettel savanyította, kaporral ízesítette. Egy karéj kenyérrel ez volt az ebéd.

A pár napja ajándékba kapott zöldségek között egy szép adag ceruzabab is volt, és ahogy nézegettem, mit is főzzek belőle, beugrott ez a savanykás leves, amit régen annyira szerettem. Persze az én esetemben az inzulinrezisztencia miatt nem jöhetett szóba a klasszikus rántás, nem is annyira a zsír, mint inkább a sima liszt miatt. Ráaádásul még rendes füstölt hús se volt itthon, úgyhogy ki kellett találni, milyen is legyen a régi-új "ződpaszulyleves".

Ez lett:

20 dkg zöldbab (tisztított mennyiség)

2 szelet bacon

1 kisebb vöröshagyma

2 gerezd fokhagyma

2 dl joghurt 

1 dl tej

2 evőkanál teljes kiőrlésű liszt

citrom

kapor

A felcsíkozott szalonnát kiolvasztottam egy fazékban, beletettem a feldarabolt babot, a hagymákat, és felengedtem vízzel, megsóztam, majd lefedve puhára, de kicsit azért harapósra főztem. Felengedtem tejjel, hogy minek, azt nem tudnám megmondani, talán csak azért, mert mindig így láttam. Lisztes, joghurtos habarással sűrítettem, és a végén ment bele a kapor meg egy kis citromlé. Igazi kellemes, savanykás nyári leves, becsukott szemmel még a gyerekkori ízemlékeket is hozta. Ráadásul kenyeret most is kellett enni hozzá, hogy meglegyen az ebédre előírt 50 gramm szénhidrát. Persze flancos teljes kiőrlésűt, nem a régi, 3.60-as fehér kenyeret, amit amúgy is csak azért ettünk a leves mellé, hogy jóllakjunk. Mert ugyan ki hallott a 70-es években inzulinrezisztenciáról?

A "főzni kéne valamit, de semmi sincs itthon" állítás szinte ugyanaz, mint a "nincs egy rongyom se, amit fölvegyek" . Mert  aztán többnyire mégiscsak fölveszünk valamit, szóval ha valaki nagyon alap háztartást vezet, akkor is talál pár olyan dolgot, amiből végül kisül valami ehető. Esetleg kifő. 

Épp pár napja jártam így, fogyóban a készlet (a ruha is, de ez most más tészta). Viszont utálom a nagybevásárlást, úgyhogy halogatom, amíg lehet. Még lehetett, mert volt a mélyhűtőben csirke, és parmezánból is maradt egy kőkemény darabka, szerencsére sokkal több minden nem is kell ehhez az ételhez.

Hozzávalók:

Fél kiló csirkemell

2 deci főzőtejszín

1 kisebb citrom

5  deka vaj

3-4 deka parmezán

petrezselyem, só, bors

főtt bulgur

A csirkemellet csíkokra vágjuk, sózzuk, borsozzuk, rácsavarjuk a citromot, pár percig állni hagyjuk. Egy lábosban felforrósítjuk a vajat, majd fehéredésig sütjük rajta a csirkét. Lefedjük, hagyjuk, hogy a saját levében néhány perc alatt puhára párolódjon. Felöntjük a tejszínnel, belereszeljük a parmezánt, ha kell, sózzuk. Forralunk rajta egyet, megszórjuk petrezselyemmel és kész. Tálaláskor még mehet rá citromlé és parmezán. A bulgur tökéletes köret az IR-eseknek, de ugyanolyan jó a basmati rizs vagy a köles is hozzá.

Nem túl látványos, viszont gyors és nagyon finom.

A kérdés joggal vetődik fel minden egyes nap, amikor hirtelen felindulásból összeütnénk valamit. Összeütni ugyanis csak azt lehet, ami van. Ahhoz meg, hogy legyen valami, néha mégiscsak be kell vásárolni. Némi önismerettel ez akár cédulátlanul is működhet, elég csak végiggondolni, hogy mit szoktunk enni általában, és ahhoz nagy vonalakban összeszedni a hozzávalókat. Ettől még simán előfordulhat, hogy elfogyott az olaj, de mivel nem írtuk föl, és amúgy meg általában nem isszuk magában, nem jut eszünkbe.

Engem nagyjából havonta, kéthavonta kap el a kotlósfrász az üres hűtő meg kamraszekrény láttán, ilyenkor hevenyészek valami bevásárlólistát, azt nyilván otthon felejtem (tudom, írjam a telefonomba, ok, boomer), úgyhogy kezdődhet a megszokott kerengés a boltban. Ezeket szoktam ötletszerűen betárazni:

Konzervekből tonhalat, szardíniát, csicseriborsót, lencsét, kukoricát, olajbogyót, kapribogyót, paradicsomból daraboltat és pürét is.

Köretnek valót, vagyis tésztát, rizst, bulgurt, kölest.

Mélyhűtött dolgokat, például spenótot, abból pürét és levelest is, gyalult tököt, borsót, zöldbabot, sóskát, édesburgonyát, bogyósgyümölcsöt.

Húsfélét ugyancsak a fagyasztóba, ez többnyire csirke, pulyka vagy valami sovány disznó. Virslit, bacont, ezek is jól bírják a jégen.

Tejtermékek közül olyat, ami eláll: vajat, parmezánt, egyéb sajtot. Túrót, tejfölt, joghurtot, főzőtejszínt.

Piacról tojást, hagymát, fokhagymát, répát, pár szem krumplit, citromot, házikolbászt, idényzöldséget, gyümölcsöt, kaprot, petrezselymet, gyömbért. Utóbbi háromból mindig kerül a fagyasztóba is. 

Amikor ezek nagyjából megvannak, egy ideig nagy baj nem érhet, legfeljebb akkor, ha kiderül, hogy basszus, már megint elfelejtettem az olajat, a sót vagy a lisztet. 

Ez volt a mai reggeli, gondoltam, legyen ez a következő recept, amit megosztok, mert nálam viszonylag gyakran kerül terítékre. Ehhez például nem kell cédula, sőt. Maradékmentés történik, az erősen száradásnak indult kenyér, péksütemény egyik utolsó lehetősége ez a hasznosulásra. Nálam például mindig marad némi teljes kiőrlésű vagy más, a 160 grammos diétába beilleszthető kenyér, és mivel kenyeret nem dobunk ki, ilyenkor ki kell találni valamit. Több receptem is van erre a célra, de ez a leggyorsabb, és bármelyik napszakban bevethető. 

A dolog úgy történik, hogy elővesszük a legkisebb serpenyőnket, az én esetemben ez egy 20 centiméter átmérőjű edényt jelent. Felolvasztunk benne egy deka vajat, közben a felszeletelt kenyeret kisebb darabokra vágjuk, hogy egymás mellett elférjenek a serpenyőben. A vajon viágosra pirítjuk mindkét oldalukat, közben 3 tojást elkeverünk kis tejjel/növényi tejjel és sóval. Ráöntjük a kenyérszeletekre, az se baj, ha nem kerül mindenhova tojás. Amikor megszilárdult és kicsit megpirult az alja, átfordítjuk, hogy a másik oldal is átsüljön. Izgalmas, ahogy a tojás nélkül maradt részek ropogóssá válnak a vajtól, a többi pedig finom szaftos, mint egy bundáskenyér.

Reggelire teával és zöldségekkel, ebédre vagy vacsorára parmezánnal és salátával ajánlom.

Az, hogy gyorsan akarunk ételt rakni az asztalra, alap. Nyilván megvan a helye és ideje a komótos, ráérős főzésnek is, mondjuk ha valamilyen ünnepi menüt készítünk, bár részemről az is inkább kapkodós szokott lenni. Mindenkinek - úgy értem, a főzősöknek - van a fejében néhány tuti recept, amit akkor kap elő, ha tényleg semmi, de semmi ötlete nincs. Nekem ilyen a tészta. Most, hogy oda kell figyelnem a szénhidrátra, és IR-esként a 160 grammos  diétát követem, a tészta kiválasztása a legfontosabb. Eddig durumtésztából főztem, és az jó is, de én csak hetente egyszer ehetem. Jöhet viszont  a teljes kiőrlésű lisztből készült tészta, amit hát, hogy is mondjam, meg kell szokni. Sötétebb, az íze is más. Persze akinek van ideje/tésztanyújtó gépe, meggyúrhatja a saját tésztáját a számára legmegfelelőbb lisztből vagy lisztkeverékből, ma már sokféle beszerezhető. Na én még itt nem tartok, ráadásul akkor az már nem húsz perc, úgyhogy betáraztam néhány csomag teljes kiőrlésű változatot, abból főzök ezt-azt, amikor gyors ebéd vagy vacsora kell. A három kedvenc tésztám pedig a következő:

Paradicsomos, bármivel turbózva

Hozzávalók:

250 g teljes kiőrlésű tészta

1 doboz (400 g) darabolt paradicsomkonzerv

1 közepes vöröshagyma 

1 gerezd fokhagyma

olívaolaj

szárított vagy friss oregánó, bazsalikom, chili

só, bors, babérlevél

kb 2 ek tejszín

parmezán

opcionálisan kapribogyó, olajbogyó, tonhal, szardínia, mozzarella

Mielőtt bármi történne, odateszem a vizet a tésztának. Amíg felforr, az olajon megpárolom a hagymát, hozzáadom a zúzott fokhagymát, majd mehet bele a paradicsom. Só, bors, ha szárított fűszert használok, akkor az is most kerül bele a babérlevéllel együtt, amit majd tálalás előtt persze nem árt kipiszkálni, mert ha vendég is eszik belőle, tuti, hogy ő lesz az, aki ráharap, és nem fog örülni. A szószt felengedem egy kicsit a tészta  főzővizével, párolom nagyjából 6-8 percig, majd mehet bele a bármi, amivel dúsítanánk, kivéve a mozzarellát, mert azt csak a legvégén adjuk hozzá, ha az lesz az extra feltét. Még 6-8 percig rotyogtatjuk kis lángon, hogy jól összefőjenek az ízek. Aki szeretné, tehet bele egy csipet cukrot vagy édesítőt, ez szelidít a paradicsom savasságán. Ugyanezt teszi a tejszín is. Lehet, hogy ez nem autentikus hozzávaló, én is csak az utóbbi években használom ehhez az ételhez, de mindenképp érdemes kipróbálni, mert krémesebb, selymesebb lesz tőle a mártás. 

Amikor kész, rászedjük a tésztára, mehet rá a parmezán, esetleg friss bazsalikomlevél, és kész is. 

A másik nagy kedvenc a spenótos-ricottás tészta. Ehhez kell:

250 g teljes kiőrlésű penne

25 dkg mirelit leveles spenót

250 g ricotta vagy rögös túró

1 gerezd fokhagyma

bacon kocka

parmezán

Ennek az ételnek van rövid és egy kicsit hosszabb változata, attól függően, hogy akarjuk-e/van-e időnk átsütni.

Mindenesetre itt is megfőzzük a tésztát, közben kisütjük a bacont, kiszedjük a zsírjából, azon megfuttatjuk a zúzott fokhagymát, majd megpároljuk a némileg kiolvadt spenótot. Sózzuk, borsozzuk. Ha megpuhult a spenót, belekeverjük a kifőtt tésztát, a túrót, ha túl sűrű, kis tejföllel vagy tésztalével lehet lazítani. Itt kell meghozni egy fontos döntést: sütni vagy nem sütni? Amikor nagyon éhes az ember, akkor ebben az állapotában kiszed egy jó nagy adagot a tányérjába, rászórja a szalonnát meg a parmezánt és azonnal megeszi.

De ha van még húsz perc, azt érdemes rászánni arra, hogy a tésztába keverjük a szalonnát, megszórjuk parmezánnal és betoljuk a sütőbe épp csak annyi időre, amíg a sajt és a tészta teteje is megpirul egy kicsit. 

A harmadik kedvenc a Carbonara, vagy ahogy az egyik nagyon kedves hozzátartozóm gyerekkora óta hívja, Anya-tészta.

 Hozzávalók:

 250 g teljes kiőrlésű tészta

100 g füstölt szalonna

1 kisdobozos tejföl 

3 tojás

50 g parmezán

Megfőzzük a tésztát, a vizéből félreteszünk egy bögrényit. Egy lábosban kisütjük a szalonnát, a zsírját összekeverjük a tejföllel, majd mehet hozzá a tojás és a reszelt parmezán fele. A leszűrt tésztát a szalonnazsíros lábosba szedjük, ráöntjük a tojásos keveréket és egy kicsit átmelegítjük, épp csak annyira, hogy krémes maradjon, de ne legyen rántotta a tojásból. Ha kell, öntünk hozzá a tészta főzővizéből is. A sült szalonnakockákkal és parmezánnal tálaljuk.  

A cédulások olyanok, mint néha én. Amilyen lenni szeretnék. Aki pontosan tudja, mit fog enni holnap. Igen, vacsorára is. Sőt holnapután reggelire is. És ezt akár egy egész hétre tudja előre. És mivel tudja, felírja egy cetlire a hozzávalókat, mert az ő feje se káptalan. Van, akinek a fejében eleve ott van a cédula, leírnia sem kell, eskü, ismerek ilyet, többet is.

Vannak aztán a félcédulások (én), akik néha leírják, de többnyire nem. És amikor többnyire van, akkor forgolódnak hülyén a boltban, mint Vincent Vega a gif-en, és fogalmuk sincs, mit tegyenek a kosárba. Hogy mit főzzenek.

Onnan ismerni meg ezt a fajtát, hogy folyton útban van. Jönnek a cédulások, tolnák a kocsit a tejespulthoz, mert fel van írva, hogy túró, tejföl, de ott téblábol egy ilyen cédulátlan, és az istennek se lehet kikerülni, mert a másik oldalon is kóvályog egy. 

Na ezt untam meg, hogy állandóan engem kelljen kerülgetni. Azt gondoltam, összegyűjtöm, mit főztem éppen, és ha nagyon nincs ötletem, csak visszalapozok pár hetet, és már meg is van. A dolog annyival bonyolódott, hogy időközben kiderült, hogy IGT-s lettem, ami majdnem olyan, mint a félcédulás, félúton van az inzulinrezisztencia és a cukorbetegség között. Mondjuk azt, hogy félcukros. Egy kedves sorstárs cukorbájosnak nevezi magát, kár, hogy nem nekem jutott eszembe. 

Szóval jaj, mit főzzek, hogy gyors is legyen meg finom is, meg még a diétába is beleférjen? Ebben próbálok segíteni magamnak, meg ha érdekel, akkor neked is.