Szinte minden karácsonykor készítek trüffelt. Tavaly ilyenkor meg is osztottam a receptet, mert többen kérték. Akkor még számolatlanul ettem, szó szerint. Azóta sok minden változott, de az nem, hogy idén is csinálok tüffelt. Igaz, kicsit más lesz az alapanyag, lehet, hogy kevesebbet is eszem majd belőle, de tudom, hogy ugyanolyan finom lesz, mint eddig bármikor.
Elkészíthető cukormentes étcsokiból vagy 75 százalék feletti kakaótartalmú étcsokoládéból. Utóbbiban már annyira kevés a hozzáadott cukor, hogy még a dietetikusok se háborognak miatta.
Annak idején a Keserédes csokimanufaktúrában saját receptek alapján készültek a bonbonjaink, az egyik kedvencem a Bangkok néven futó trüffel volt, gyömbérrel és zöldcitrommal. Ezt az ízemléket akartam idén megidézni. Persze bármi mással vagy csak natúr változatban is remek lesz, ígérem.
Hozzávalók nagyjából 50 db-hoz:
- 40 + 5 deka étcsoki (nálam most 85%-os)
- 200 ml 30 %-os habtejszín
- 5 dkg puha vaj
- kb 5 dkg kakaópor
- 1 (lehetőleg kezeletlen) citrom reszelt héja
- frissen reszelt gyömbér (kb egy centis darab)
A tejszínt felfőzzük a reszelt citromhéjjal és a gyömbérrel. Leszűrjük, kicsit hűlni hagyjuk, majd ráöntjük a 40 deka csokira. Kevergetjük, amíg a csoki felolvad. Ekkor hozzáadjuk a puha vajat, és botmixerrel fényes, egynemű krémmé keverjük, franciásan ez a ganache, vagy ahogy kedvenc mesterem magyarította, ganázs. Annak idején, amikor ipari mennyiségben állítottuk elő a műhelyben a trüffeleket, habzsákból formáztuk őket, ez otthon is járható út, ha van habzsákunk. Mondjuk elég utálatos dolog elmosogatni, úgyhogy választhatjuk azt az unortodox megoldást is, hogy hűtőbe tesszük az egész krémet, és amikor megkeményedett, kiskanállal nagyjából egy-másfél dekás adagokat veszünk ki belőle, és a két tenyerünk között golyóvá formázzuk.
Itt két út áll előttünk, golyózás után azonnal kakaóporba forgathatjuk, de én mindig adok rá még egy csokikabátot. Nem olyan sok pluszmeló, viszont tovább eláll és finomabb a végeredmény. Ehhez a félretett csokit felolvasztjuk, egy keveset kikenünk belőle egy alufólia lapra. Az ujjainkkal egyenként beleforgatjuk a trüffeleket, hogy nagyon vékony bevonatot kapjanak. Ezután egyből a kakaóporba dobjuk őket. Az edényt megrázogatjuk, hogy a kakaó mindenhol befedje. Ettől lesz olyan csodásan ronda a végeredmény. Pont, mint egy szarvasgomba, hiszen innen is kapta a nevét.
Ebből a mennyiségből nekem 47 db trüffelem lett, átlagosan 1,8 deka súllyal. 85%-os csokoládéból készítve egy szem 2 g szénhidrátot tartalmaz. Azért csak óvatosan, mert kalória az van benne rendesen!