Nem cédulásoknak

Jaj, mit főzzek?

Jaj, mit főzzek?

Gombamód

2021. november 10. - wbea

Nálam a gomba áldozat típus. Könnyen elcsábulok, ha szépet látok, veszek pár darabot valamilyen határozott elképzeléssel, és szent elhatározással, hogy holnap gomba lesz az asztalon. Aztán eljön a holnap, csak idő nincs szegény gombára, de előfordul, hogy másnap se, és ha mégse volt olyan friss, mint elsőre látszott, a harmadik napot már meg sem éri. Ezért igyekszem megmenteni, például azzal a villámrecepttel, amit Mautner Zsófinál olvastam korábban, és azóta is gyakran készítem, mert nagyon gyorsan elkészül, ráadásul a karamellizált vaj, a sült gomba és a szójaszósz valami hihetelen ízkavalkádot alkot így együtt! 

img_20211110_122446.jpg

Hozzávalók:

25 dkg csiperke

5 dkg vaj

2 evőkanál szójaszósz

 

A gombákat megtisztítjuk, félbevágjuk. A vajat egy wokban felforrósítjuk, majd beletesszük a gombát. Nem kavargatjuk, megvárjuk, hogy a vaj karamellizálódijon, a gombák pedig szépen lepiruljanak. Ekkor ráöntjük a szójaszószt, és dobva-rázva sütjük még egy percig, amíg a szójaszósz kicsit besűrűsödik. Sózni nem szükséges, de egy kis frissen őrölt bors nem árt neki. 

Külön jó hír az IR-eseknek, hogy a gomba nem "számolós" szénhdirát, legalábbis a 160 grammos diéta szerint fehérjének számít. Szóval kell mellé valami szénhidrát köretként, például basmati rizs. Nálam most egy kis maradék sült karfiolos bulgur volt.

img_20211110_122324.jpg

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jajmitfozzek.blog.hu/api/trackback/id/tr9116750086

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása